Felmentette Trumpot a bíróság
A New York-i „hallgatási pénz”-üggyel akarták elérni, hogy Donald Trump elveszítse a választást, állítja a megválasztott elnök. A bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.
A 2006 őszi jogsértéseket, bírói ítéleteken és jogi határozatokon, személyes példákon keresztül dokumentáló filmet mutatott be vasárnap Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány.
Morvai Krisztina a vetítés előtt azt mondta: azért vált szükségessé a tények és adatok bemutatása, mert a magukat balliberálisnak nevezők egyre inkább tagadják a 2006-ban történt jogsértéseket, illetve bagatellizálják az önkényeskedéseket, a rendőri brutalitást.
A politikus hangsúlyozta, hogy a jogellenes, brutális tömegoszlatásokat, önkényes fogva tartásokat, fogdai kínzásokat bemutató filmet egy olyan sorozat első részének szánják, amelynek keretében teljes mértékben dokumentálják a jogsértéseket.
Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke szerint az alkotás azért is hasznos lehet, mert talán vannak még olyan jogsértő bírósági ítéleteket elszenvedett emberek, akiknek elmarasztalását a filmnek köszönhetően nyilvánítják majd semmissé.